De szép is lenne, ha úgy élhetnénk le az életünket, hogy a fogaink megmaradnak! Elvileg lehetséges a megfelelő szájápolás mellett, de valljuk be, hogy előbb-utóbb megjelenik az a a csúnya fekete folt a fogunkon, majd pedig  ha betömetjük, alattomosan elindul az enyészet a felszín alatt. Ilyenkor azzal szembesülünk, hogy meg kell válnunk egy újabb fogtól! Vagy mégsem? Így vagy úgy szükségünk lehet az évek múlásával a fogpótlásra.

Milyen fogpótlás létezik Magyarországon?

Ez rendelőnként változik. A Budapesti magánfogászati rendelőket sokszor nem érdemes egy lapon említeni a leszakadt kisvárosi “esztékás” fogászattal. Nagy döbbenet volt részemről, amikor maszk, kesztyű és érzéstelenítés nélkül fényre kötő  tömés helyett cementet kaptam a fogamba, mivel fehér tömést kértem, ami másnap ki is pergett. A doktor úr elfelejtette közölni, hogy ez csak próbatömés, és majd jöjjek vissza valamikor. Hát nem mentem.

Fogpótlás Magyarországon, ahogy gyermekkoromban láttam

Nagyon sok néninek és bácsinak volt “ezüst” foga. A 80-as években nem volt annyi fogatlan, mint manapság. Mivel az ezüstfog olcsó volt. Én meg nem mondom, hogy a fémszínű rettenet miből volt, azt viszont tudom, hogy manapság e modern fogászati rendelők olyan fogpótlást tudnak készíteni, ami megszólal, vagy ami a mi esetünkben még jobb, nem szólal meg, vagyis nem kiabál, egyáltalán nem látszik rajta, hogy nem eredeti!

 

Modern fogpótlások

Természetesen még mindig népszerű a kivehető fogsor, de egyre jobban elterjedt, hogy a fogászati implantátumokra rögzítik a foghidat. Sok embert zavar a mozgó szájpadlásos protézis, ezért lenne jó olyan megoldás, amivel a rágási funkció és az esztétikum is megmarad, nem is beszélve a kényelemről.

Kivehető és rögzített fogpótlás, fogsor, híd és korona árak Budapesten

A XXI. század fogpótlása ma már egyet jelent az implantációval:

  

megtévesztésig hasonlítanak a természetes foghoz

nemcsak kinézetben, de funkcionálisan is saját fog érzést ad

megvédi az állkapocs állapotát, így elkerülhető, hogy a csont leépüljön

az implantátum ugyanúgy terhelhető, mint a saját fog (csontosodást követően)

tartós, így költséghatékony

beültetésével nem vándorolnak el a szomszédos fogak

segítségével elkerülhető a beszéd-, és evés közben mozgó protézis

sorolhatnánk…

 

 Mi az az implantátum?

A fogászati implantátum egy speciális titán csavar, amely az álkapocsban történő beültetést követően pillérként fog funkcionálni. Erre az úgynevezett ” műgyökérre” kerül felépítésre a korona, híd vagy fix rögzítésű kivehető fogsor.

A titán implantátumnak tulajdonságai:

a csont képes összeépülni vele

nem oldódik a testnedvekben

nem okoz allergiát

mechanikailag elég erős ahhoz, hogy évtizedeken keresztül viselje a rágóerőt…

 

Lehet, hogy Önnek már egy implantátum megoldja problémáját és újra úgy mosolyoghat, mint régen!

Fogimplantátum árak Budapest – Implant Corner