Írországban  az elsőáldozás érdekes módon folyik. Sokkal nagyobb felhajtással történnek a dolgok mint Magyarországon. A legtöbb jó iskola egyházi, vagy az egyház tartja fent, tehát az elsőáldozás mondhatni, kötelező, ha a szülő jót akar, s be akarja juttatni a gyerekét később a kiszemelt iskolába – gimnáziumba, vagy ha tart tőle, hogy megszólják.

 

Az esemény gyakran valóságos partivá fajul, rengeteg kiadással, amire lehet készülni, nehogy szó érje a ház elejét. Ruha a gyermeknek (lehetőleg nem bérelt, mert az olyan snassz), cipő, táska, fejék a lányoknak, öltöny a kisfiúknak… Torta, ünnepi ebéd egy vendéglőben, lehetőleg a tágabb családi kör részvételével, mert akkor gyűlik össze igazán szép mennyiségű boríték az ünnepeltnek a rokonságtól.

 

Amikor nagyon jól ment az országnak, s ment a rongyrázás, egészen extrém esetben bérelt limuzin és kishintó is került, hogy a gyerek stílusosan tudjon megérkezni a templomba… Ugyan az elmúlt „nehéz gazdasági években” kissé visszafogták magukat a szülők, de most megint huhognak a rádióban, hogy a szegényebbje hogyan adósodik el rettenetesen, mert az elsőáldozó gyerekének nagy ünneplést akar csapni. Hogy a nagy nap eredetileg miért is nagy nap, az eléggé háttérbe szorul.

 

Amikor sütit vagy tortát rendelnek, legtöbbször sejthető a kívánt dekor, kereszt, virágok, galambok, fehér ruhás süti-kislányok, stb. Aztán vannak a formabontó, nem annyira a vallásosságot hangsúlyózó partik, ahol a gyermek – miután kibújt az ünnepi ruhácskából, s megszámolta az ajándékba kapott pénzmagot -, dinoszaurusz sütit kap, vagy póni sütit, vagy mint most, bohém, sikkes, cukormáz-tollakkal és virágokkal díszített sütiket. (forrás: http://kisrumpf.blogspot.hu/)

 

Persze lehet egyszerűbb is az elsőáldozási buli, és nem muszáj vagyonokat költeni a partira.

 

Ha még többet szeretnénk megtudni magáról az elsőáldozásról és az ajándékötletekről Írország kontextusban, ja és mindezt angolul, akkor a következő cikket ajánlom olvasóink figyelmébe:

 

 

Érdemes egyszerű de személyre szabott ajándékokkal kedveskedni, ha Írországba látogatunk. Ilyen pl. az egyedi kézműves gyertya az elsőáldozó nevével.

 

communion candles