A CBD olajat az elmúlt néhány évben soha nem látott mértékű érdeklődés övezi. Egyfajta csodaszerként tekintenek rá néhányan, ami azért messze áll a valóságtól. Tény, hogy számos betegségre és kellemetlen tünetre hatásos lehet, de tudni kell, hogy pontosan mire, mikor és hogyan alkalmazható a CBD olaj.

1. Hogyan működik a CBD olaj?

Az emberi test receptorok és hozzájuk kapcsolódó vegyületek hálózatatát használja, hogy különböző szervi rendszereket szabályozzon. Ahogy a nevük is utal rá a receptorok (üzenetvevők) olyan fehérjék a testben, amik az egyes kémiai hírvivő molekulákat fogadják, kapcsolatot létesítenek velük és ennek hatására folyamatokat indítanak el, például üzenetet küldenek egyik sejtből a másikba. Ezek a folyamatok a szervezeten belül adott hatásokat fejtenek ki.

Mint ahogy az a felfedezések nyomán kiderült, az emberi test előállít saját kannabinoid molekulákat, amiket endokannabinoidoknak hívunk. Ezek a vegyületek egy létező receptor rendszerre fejtenek ki hatást, amit endokannabinoid rendszernek hívunk.

Az endokannabinoid rendszer jelen van az egész testben, beleértve az agyat, az idegrendszert, az emésztőrendszert és az immunrendszert. Az olyan növényi kannabinoidok mint a THC és a CBD képesek kölcsönhatásba lépni az endokannabinoid rendszerrel – valamint más receptorrendszerekkel -, hogy különböző hatásokat fejtsenek ki.

2. Mekkora a megfelelő CBD dózis?

Egy hatékony dózis terjedhet mindössze néhány milligramm CBD hatóanyagtól egy vagy akár több grammig. Kezdjük egy kis adag CBD-dús/alacsony THC olajjal, különösen akkor, ha nincs elegendő tapasztalatunk kannabisszal. Inkább vegyünk be pár kisebb dózist a nap folyamán, mint egy nagy adagot. Használjuk ugyanazt a dózist és arányt néhány napig. Figyeljük meg a hatásokat és ha szükséges, módosítsuk az arányt vagy a mennyiséget. A kannabisz vegyületek kétfázisú tulajdonságokkal rendelkeznek, ami azt jelenti, hogy az alacsony és a magas dózis ugyanazon vegyületből képes ellentétes hatásokat okozni.

Kis adagokban kannabisz inkább stimulál; nagy dózisban nyugtat. A CBD-nek nincs ismert káros mellékhatása, de túlzott mennyiségű CBD terápiásan kevésbé hatékony lehet, mint egy közepes adag. A kevesebb több szabály gyakran igaz a kannabisz terápia tekintetében.

3. Meggyógyítja a CBD olaj a betegségeimet?


Muszáj hangsúlyoznunk: A CBD semmiképp sem gyógyszer! Csak étrend-kiegészítőként értékesíthető. A CBD elősegíti az egészséges homeosztázist és képes általános jólétet biztosítani.

Kutatások az alábbi betegségek esetében mutattak pozitív reakciót (nem gyógyították meg, de javult az általános közérzet):

  • autoimmun betegségek
  • bélrendszeri rendellenességek
  • neurológiai betegségek
  • neuropszichiátriai betegségek
  • metabolikus szindróma
  • kardiovaszkuláris diszfunkciók
  • bőrbetegség

4. Segítség, nem hat a CBD olaj! Valamit rosszul csinálok?

Ha úgy érzi,  nem a várt hatásokat észleli, vagy akár semmit az ég világon, annak rengeteg oka lehet.  

Ami nagyon fontos, nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy a CBD nem pszichoaktív szer, és nem lehet “betépni” tőle. Sokan azt hiszik, hogy a CBD szedésétől módosult tudatállapotba lehet kerülni, de nekik “csalódniuk” kell, mert . A CBD inkább oldja a testi-lelki feszültséget, csökkenti a stresszt, érezhetően pozitívan hat a koncentrációra és a kognitív funkciókra.

Az egyik fő oka, amiért nem érezzük kellően CBD teljes hatását, az jellemzően a nem megfelelő adagolás. Kezdjen egy kis adaggal, és fokozatoan emelje felfelé, körülbelül hetente egy cseppenként. Megeshet, hogy a CBD olaj első alkalommal történő bevételekor nem érzi még az enyhülést a tüneteire, mivel az adag még túl alacsony. De a cseppenként történő fokozatos emelés előbb-utóbb eléri a kívánt hatást. Az ritka, hogy valaknek azonnal sikerül a megfelelő adagolás belőnie. 

A szervezet aktuális állapota is befolyásolhatja a CBD olaj hatását. Ha Ön alapvetően egészséges, nincs számottevő egészségügyi, vagy pszichés problémája, akkor a CBD olaj valószínűleg nem semmi meglepőt.

De például a testtömeg is befolyásolhatja a CBD olaj hatékonyságát. A kannabinoidokat, -mint ami a CBD- vonzza a zsír, így a testen lévő zsír tömege is befolyásolhatja akár a CBD általános hatását. Befolyásolhatja azt is, hogy a CBD mennyire tud felszívódni a véráramba. Minél magasabb a test-zsír arány, annál nagyobb mennyiségű CBD -re lehet szükség, hogy elérjük a kellő hatást.

A CBD hatékonyságában kulcsfontosságú szempont a termék minősége. Rengeteg CBD olaj nem olyan hatásos, mint amilyennek hirdetik. Sajnos az is megesik, hogy egyes gyártók CBD olaj termékein lévő cimkék nem is tükrözik a valós CBD hatóanyag mennyiségeket, szóval elengedhetetlen a minőségi gyártók körüli tájékozódás, az összetevők ismerete, és a laboratóriumi jelentések lekérése és ellenőrzése, hogy mindenképpen igazán kiváló minőségű terméket vásároljon, elismert gyártóktól. Az Európában releváns, elismert gyártók ISO minősítésekkel rendelkeznek, a kiváló, magas minőségű gyártási és ellenőrzési folyamatok garantálásának érdekében.

5. Miért ilyen drága a CBD olaj?

A gyártás minden fázisa ideális esetben a lehető legmagasabb színvonalon zajlik. Csak a teljes mértékben organikus, az EU által jóváhagyott, alacsony THC tartalmú kannabisz törzseket használhatjáká fel, és élelmiszer-minőségű CO2-n keresztül extrahálták. Ez a CBD tartalom kivonása miatt fontos eljárás. Az olcsó CBD olajak ezért is gyanúsak többek között, mert félő, hogy nem ment végig ugyanolyan szigorúan ellenőrzött és magas színvonalú prodedúrán az előállítás.

+1. Legális a CBD olaj fogyasztása?

Igen. A CBDrendeles.com-on kapható CBD termékek THC-mentesek, vagy csak minimális (<0,2%) THC-t tartalmaznak – ezek a teljes spektrumú olajak -, és teljesen törvényes a világ legtöbb országában, nálunk is. A CBD már hatóanyagként sincs fent a WADA dopping szerek listáján. Ha drog/dopping teszt miatt THC mentes CBD olajat keres, válassza az izolátumokat, a Pure CBD olajakat.