Román Sándor Táncakadémia indul Budapesten 2020 Szeptemberében

Román Sándor koreográfus, érdemes művész, az egykori ExperiDance alapítója és művészeti vezetője. A Román Sándor Táncakadémia mára az ExperiDance társulattól szakmailag elhatárolódott független és önálló művészeti vállalkozás, mely ezen túl saját nevén folytatja 30 éves projektjét, ahol Román Sándor vezetésével folyik tovább a 3-16 éves kor közötti gyerekek képzése.

A táncakadémia diákjai közül a legrátermettebb táncosok bekerülhetnek Román Sándor Tánctársulatába. A társulat – csak úgy mint nagy nevű elődje – a magyar néptánc hagyományit nemzetközi és kortárs táncokkal ötvözve, újszerű modern színpadi formában és magas művészi színvonalon képviseli.

A Román Sándor Táncakadémia vár minden olyan 3-16 év közötti gyereket, aki szeret mozogni, akit érdekel a tánc világa, aki tele van energiával, aki szeretne élményekkel feltöltődve barátokra lelni, és aki szívesen szerepelne akár színpadon is. A mozgáskultúra és a személyiség fejlesztéshez a gyermek aktív közreműködésére is szükség van, ezért a cél a  érdeklődés folyamatos fenntartása az életkori sajátosságok figyelembe vételével, így megalapozva a motivációt.

A mozgás során elért siker egyúttal ösztönzést is jelent a gyermek számára, míg végül kialakul a belső késztetés a további fejlődésre. A tánc öröme mellett a mozgáskoordináció és a testtudatosság fejlesztésére, az edzettség növelésére, az ízületi mozgékonyság fokozására és az összetettebb mozgások elsajátításához szükséges kompetenciák fejlesztésére helyezzük a hangsúlyt.

Román Sándor Táncakadémia a fiúkat egészen kicsi koruktól a férfi szerepre, a lányokat a női szerepre készíti fel a tradicionális táncokon keresztül.

Az akadémia tanárai nemzetközileg elismert mesterek, korcsoportoknak megfelelő differenciált módszertannal oktatnak. A táncoktatás Budapest szívében zajlik, az első kerületben, könnyen megközelíthető helyen.

Román Sándor Táncakadémia tanfolyamai Indulnak: 2020. szeptember 7-től.

A tánctanfolyamokra folyamatosan lehet jelentkezni.

Helyszín: Román Sándor Táncakadémia (1011. Budapest, Iskola utca 10.)

Elérhetőség és jelentkezés: http://romansandor.hu/