A tudományos játékok szülők és a gyerekeik kedvencei!

Tudni akarod, hogy miért? 

A gyerekek azért szeretik a tudományos játékokat, mert otthoni körülmények között tudnak kísérleteket végezni. Ezek a kísérletek több természettudományos tantárgyat is érintenek, pl a fizikát, biológiát, kémiát, földrajzt és a csillagászatot. 

A szülők azért szeretik, mert tisztában vannak azzal, hogy az iskolai tanórák nem minden esetben alkalmasak arras, hogy a nagyon fontos természettudományos ismereteket átadják a gyerekeknek. Jelenleg a legértékesebb szakmák szinte mindegyike a természettudományokra épül, különböző mérnökök, orvosok, kutatók, és ezekhez szükségesek a megbízható alapok.

Több weboldal is foglalkozik egyszerű kísérletek otthoni megvalósításával, de én úgy gondolom, hogy hasznosabbak azok, amelyeket boltban lehet megvenni. Ennek oka az, hogy részletes leírást tartalmaznak, és nem csak „játék”, hanem tudomány is egyben. Ezek a tudományos készletek minden szükséges anyagot tartalmaznak, amikkel el lehet végezni a kísérleteket. Vannak olyan alapanyagok, amelyeket nehezebb beszerezni, vagy nagyon nagy kiszerelésben kaphatóak, azért felesleges megvásárolni az óriás mennyiségeket.

Milyen tudományos játék márkákat javaslunk?

Az alábbi termékeket nem is tudományos játéknak hívnám, mert több mint játék, hanem otthoni kísérletezős szettnek.

  1. Science4you, amely portugál játékfejlesztő cég terméke, amely több nemzetközi díjat is nyert. Fontos, hogy ezek a játékok színes magyarnyelvű részletes tudományos leírást tartalmazó füzettel kaphatóak. A különböző méretű dobozokban több kísérlet is megtalálható. Különlegesség, hogy vannak kimondottan lányok részére készített játék szettek, pl Rúzskészítő, vagy Szépségápoló szett.
    Az első szépségápoló készletem

    Az első szépségápoló készletem

  2. A 4M egy nagyszerű távolkeleti gyártású játékszett. A tudományos játékok nagyobb része inkább tudományos játék, de nagyon sok érdekes kreativitás fejlesztő termék is kapható. Árszintje inkább közepesnek, vagy alacsonynak mondható.
  3. Magyar fejlesztésű játékcsalád a Twinzlab. A legnépszerűbb játékuk a Vulkánok, valódi vulkanikus kőzettel. Nagyszerű játék ezenkívül a Lendületben, amely több megdöbbentő fizikai kísérletet tartalmaz fémgolyókkal.
    Lendületben tudományos játék

    Lendületben tudományos játék

    Vulkánok tudományos játék

    Vulkánok tudományos játék

  4. Az olasz Clementoni által gyártott szettek, inkább mélyebb tudást adnak, makettként is használhatóak, pl az emberi test tudományos játék

Ezek a játékok egyáltalán nem veszélyesek normál használat mellett, de érdemes szülői felügyelet vagy nagyobb testvér segítségével használni. 

 A tudományos játékok ideálisak iskoláskorú gyerekeknek, a tanulás elősegítésére. 

Tanulj könnyen és játszva!

Kapcsolódó témák: